Hát hazaértem, de ne szaladjunk a dolgok elébe ;)
Vasárnap ugye voltunk sífutni. Aznap azt hiszem semmi más említésre méltó nem történt.
Hétfőn bementünk az egyetemre azzal az elhatározással, hogy addig járjuk a menzákat, amíg halat nem találunk. Nos, nem kellett messze menni, mert a Wiilhelminában szivárványhal volt ebédre :) meg is ettük jól. Jelentem nagyon finom. Narancssárga a húsa. Sajtmártással és egészben főtt krumplival volt terítéken. Ettünk még hozzá répasalátát és narancsot (mert ott ez természetes).
Aztán Anitának nyomtattunk dolgokat. Kint minden diák kap az évre 12€ nyomtatási keretet. És 6 cent egy oldal. És úgy van a nyomtatás, hogy megadod, hogy te ezt meg ezt szeretnéd nyomtatni. Aztán keresel egy nyomtatót, ami az esetek nagy többségében multifunkciós batárnagy gépet takar, belépsz rajta a központi azonosítóddal és jelszavaddal (amúgy ez használatos minden egyetemi gépen) és akkor megnyomod, hogy nyomtat és nyomja is. Ha túllépnéd a kereted, akkor a gépre van kötve egy pos is. Amúgy ott természetes, hogy még a legkisebb üzletben is lehet kártyával fizetni.
MAjd elmentünk a könyvtárba, Anita megírta a finn leckéjét, én meg közben olvastam, majd megkerestük a könyvet az egyik vizsgájához, aztán elmentünk az A épületbe, mert most kivételesen ott volt az órája. Míg őt finnül okították, én addig olvastam. kényelmes fotelben. Na ilyen sincs itthon; kényelmes ülőkék és asztalok szerte az egyetemen. Na meg persze számítógépek...
Aztán felmentünk ismét a hegyre az óra után a kilátóhoz. Jó nagyot koppantunk, mivel pont hétfőn tart zárva. Így aztán sajna nem tudtuk megnézni a kivilágított várost a magasból... :(
Otthon megittuk a finn sört és a Sider-t (ez ilyen gyümölcs íző alkoholos lötty. Alkoholszázaléka kb egy szinten van a sörével) és közben sütöttünk pizzát. Mire megsült már jól voltunk lakva a pulla maradékkal...
Ma 7.30-kor keltünk. Ilyen korán ott kint eddig még sose... Miután összecuccoltuk a bőröndöt, Anita csomagolt nekem fini szendvicseket az útra, majd megreggeliztünk, aztán irány a helyi járat. Az éjjel esett a hó (na meg ma is egész nap), de a bőrönd kivételesen hajlandó volt gurulni, nem úgy, mint mikor megérkeztem. Jött is nem sokára a busz. Mi felszálltunk, és indult. Csak épp nem arra, mint számítottuk. Ültünk, fészkelődtünk, majd csak odaér, hisz mind körbe megy. 10 perc múlva meg is érkeztünk szerencsésen Keskusta-ba (ez a városközpont finnül). Séta a buszpályaudvarra (ami egyébként egyben van a vasútállomással). Hamar értünk, így volt még kb 30 percünk a buszindulásig. Beszélgetünk. Kisétálunk és megkeressük a buszt.
Sofőrbácsi jön, nyitja a csomagtartót, teszi be a csomagot. Buszra kiírva: Helsinki. Kérdezzük: akkor nem kell átszállni? Fickó mondja: nem igazán ért angolul. Magyarázás kézzel lábbal; kisül ez tényleg Helsinkibe megy, de nem a reptérre, így át kell szállni. Fájdalmas búcsú (szemekben könnyek,... hogy el kell menjek, nem az én hibám...)
Buszra fel, kintre integet. Sofőr jön, mondom hova kérem a jegyet, készségesen írja a hátára, hol kell átszállni, mi lesz a buszra írva és hanyas állásból indul. Integetés, míg Anita látszik. Sír.
Az első megállóból a busz alig tud kijönni. Na igen, azt nem takarítják, csak az utat. 2. megállóból már 5 perc a tili-toli (előre és hátra), mire sikerül kiállni az útra. Onnantól sima út Lahtiba. Legalábbis nekünk. A szembejövő sávból ugyanis egy kocsinak sikerült a hóba hajtania, így a rendőrök kinn voltak, irányították a forgalmat.
Lahtiban megettem a szendvicseim, megittam a vizem (volt rá 40 pecem). Megkerestem a buszt, felszálltam, elmentünk Helsinkibe a reptérre.
Ott becsekk. Nem kérdezték, hogy ablak vagy folyosó. Sajna folyosó lett... Megettem a narancsokat, mert nem tudtam, beengedik-e őket az átvilágító kaun. Utánna kellett volna kezet mosni, mert ragadtam. Igen ám, de wc a környéken se. Sebaj. Átcsámbultam a fél repteret, kéz megmos, majd vissza. Átvilágítanak, minden ok. Bent vagyok. Nincs szék, ami van az foglalt.
Anitának sms, hogy minden ok. Jegyen: gate 34. Megyek, kapu. Adom amit kell, faszi kérdi; Helsinkiből megyek, mondom igen. Akkor nem ez a kapu. Nézek bambán, majd elballagok. Keresek kijelzőt, nézem; már nem 34-es kapu, hanem 24. Khm. Remek. Az a reptér másik vége. Séta. Na ezért kellett időben elindulni... Kapu megvan, van még idő, olvasok.
Beszállok. Leülök. 2 finn mellettem; egy pár. náluk az ablak... Megjön elém a magyar anyuka és 2 kölke; jön a fő utaskísérő (50-es pasi), mondja nekik, hogy a csomagok nem lettek még meg, de jön ma egy Finnair gép is, majd az hozza. Mondom magamban; jól megsz*vták... Felszállunk, próbálok lesni ki az ablakon, nem sokat látok. Olvasok.
Hoznak szendvicset, kérdik, mit innék. Eszek, majd iszok. Kint csak felhő, az ablak előtt nagydarab finn. Könyvnek vége, látni nem lehet kifelé semmit és még van 1 óra az útból. Nagyon lassan múlnak a percek. Végre elkezdünk ereszkedni az eddigi 40000 láb magasból. Lassan a felhők alá érünk, már látszanak dolgok. Finn rátapad az ablakra. Remek. Megyünk lefelé, majd 20 percel később landolunk. Itthon vagyok.
Repülőt elhagy, megy csomagokért. 1-es futószalaghoz kiírva: Helsinki. Király. Várok. Közben nézelődök. Megpillant magyar párt az odaútról; biccnet és köszön. Eltelik 15 perc, csomag sehol. Egyszercsak megpöckölik a vállam; a magyar hölgy. Mondja; máshova jöttek a csomagok. Útbaigazít, én meg megköszönöm, majd búcsú. Csomagot felveszem, megyek ki, busz el az orrom előtt. Várok.
Buszra fel, irány haza. Kőbányán átszállok. A 85-ösön hideg van és gázolajszag. Megjöttem. Ez Magyarország. Hazasétálok a megállóból. postaláda tele számlákkal. Megnézem a kocsit; úgy tűnik egyben van.
Fel a lakásba; állott levegő. megetetem a halakat, Beszélek Anitával, és a szülőkkel. Mindenki megnyukszik.
Köszönöm mindenkinek, aki vigyázott az értékeinkre, míg oda voltam, és hozzájárul ahhoz, hogy kimehessek Anitához.
A végére még néhány dolog, amit jó, ha tudsz, ha kimész Finnországba;
Moi[moj] - általános köszönés; jónapot, helló
Moi moi[moj moj] - általános elköszönés; viszlát, szia
kiitos[kítosz] - köszönöm
[hölökön kölöküm] - ezt nem tudom hogy írják, de akkor mondják, mikor koccintanak. Ja és ami nagyon fontos; ha egy finn meghív egy italra, akkor gyakorlatilag megkér, hogy bújj vele ágyba.
Ennyi voltam én, az idegenlégiós. Kívánok mindenkinek minden szépet!
Moi moi; Pityu
